Van, hogy a vezető akad el. Máskor egy konfliktus állítja meg a folyamatot. Vagy a családi együttműködés akadozik.
A SIY-nál mindig a helyzethez igazítjuk a formát, nem fordítva. Lehet vezetői kíséret, konfliktuskezelés vagy a családi vállalkozás támogatása – külön is működnek, de együtt adják a legtöbbet.
Az együttműködés mindig azzal indul, hogy közösen megnézzük, mi segíti leginkább az előrelépést – legyen szó egyénről, csapatról vagy szervezetről.
Egy nyugodt, lényegretörő tér, ahol kimondhatod, ami benned van – legyen az kérdés, kétség vagy dilemma. Ahol tisztul a cél, a szerep – és könnyebbé válik a működés. Coachként és stratégiai gondolkodótársként vagyunk melletted 20+ év pénzügyi és vezetői tapasztalatát is behozva. És ami megszületik: egy út, ami a saját megoldásaidból indul, ami hozzád illik és amit jó érzéssel tudsz járni szakmailag és emberként is.
Rövid, fókuszált menetekben dolgozunk. Nem bonyolítjuk túl: a kevesebb itt valóban több.
Olyan, mint a gyémántbányászat: először megkeressük, hol érdemes „fúrni”: ránézünk, hol vagy most (Reflect.) és hová szeretnél eljutni (Reframe.). Majd felszínre hozzuk, ami már most is benned van, csak eddig nem kapott elég figyelmet (Reveal.), hogy ezekből a felismerésekből valódi, működő megoldások szülessenek (Realize.).
És ha nemcsak beszélgetnél a változásról, hanem át is élnéd azt a mindennapokban, „shadow partnerként” személyesen kísérünk: ott vagyunk veled akár éles vezetői vagy üzleti helyzetekben is, utána együtt rajzoljuk át a térképet: ami működik, marad; ami nem, egyszerűsödik.
A családi vállalkozásban az üzlet és a család együtt lélegzik – és a szerepek könnyen összemosódnak. Apa egyszerre vezető és szülő. A testvérek más tempóban dolgoznak, mást tartanak fontosnak. Generációváltáskor nem mindig világos, ki dönt miben, és hogyan alakul tovább a közös jövő. Ilyenkor a működés feszült, lassú lehet, és morcos arcok ülhetnek a vasárnapi ebédnél – végül pedig eltűnhet, amiért eredetileg közösen indultatok.
A folyamat segít tisztábban látni: hol tartotok most, hová szeretnétek eljutni, és hogyan érdemes együtt továbbmenni. Strukturált, mégis emberközeli: beszélgetésekkel, közös döntésekkel, gyakorlati lépésekkel. Nem kívülről hozzuk a megoldást, hanem belőletek, veletek együtt születik meg az új rend.
A közös munka biztonságos keretet ad az egymásra figyelésnek és a valódi párbeszédnek. Amikor a nézőpontok nem ütköznek, hanem kiegészítik egymást, a beszélgetésekből valódi változás születhet – nemcsak a cégben, hanem a családban is.
És amit magatokkal visztek: átláthatóbb, élhetőbb működés, világos szerepekkel és döntési keretekkel. Egyszerű ritmus a mindennapokban, amit mindenki érteni és vinni tud – olyan alap, amely a következő generációnak is biztonságot ad.
Amikor a közös munka elakad, gyakran nem a szándék hiányzik, hanem egy őszinte beszélgetés. Lehet, hogy két tulajdonos másképp látja a jövőt. A generációváltásnál nem világosak az új keretek és szerepek. Vagy a csapatban hónapok óta ott a feszültség, de senki nem mondja ki.
Ha mindez sokáig rendezetlen marad, az megbéníthatja az együttműködést.
Az üzleti mediáció semleges, biztonságos teret ad, ahol mindenki elmondhatja, ami benne van, valódi figyelmet kap – és a megoldás is a felek kezében marad. A folyamat strukturált, mégis emberközeli: kimondásra kerül a lényeg, felszínre jönnek a valódi szükségletek és szándékok – és megszületik a közös nevező, amit minden érintett vállalni tud.
És ez nemcsak papíron létezik, hanem a mindennapi működésben is segít. Gyorsabb, diszkrétebb és olcsóbb, mint a jogi út – és közben a kapcsolat is működőképes maradhat, ha van rá szándék.
A flash coaching egy 18 perces, szuperfókuszált, mégis könnyed beszélgetés, amely egyetlen téma köré épül.
Csak egy kávészünetnyi idő. És meglepő, mert sokszor ennyi is elég, hogy új nézőpontot kapj, megkönnyebbülj vagy egyszerűen csak kimondj valamit, amit eddig magadban tartottál.
A beszélgetés során nem megyünk vissza a múltba és nem tervezünk évekre előre sem. Arra nézünk rá, ami most van, ami most foglalkoztat.
Nem adunk tanácsot és nem oldunk meg semmit helyetted. Csak figyelünk, kérdezünk vagy hallgatunk – hogy te lásd tisztábban, merre érdemes elindulni, és legyen egy gondolat, ötlet vagy akár egy sóhaj, amire azonnal építhetsz.
A leggyakrabban felmerülő kérdések és válaszok.
Semmi gond. Gyakran épp ez az első lépés: kimondani, hogy valami nem oké, még ha nem is tudjuk pontosan, mi az. A SIY-nál segítünk körbejárni és megérteni, mi történik valójában.
Pont annyira, amennyire hasznosnak érzed. Mindig a résztvevők tempója és komfortérzete az iránytű. A cél nem az, hogy mélyre menjünk, hanem hogy előre lépjetek, akár egyénileg, akár közösen.
Nem adunk kész válaszokat és nem mondjuk meg, merre menj tovább. A mi munkánk abban segít, hogy te lásd tisztábban, mi a saját megoldásod, amit hitelesen tudsz képviselni, és ami tényleg működik a gyakorlatban is.
Nem tanítunk módszert, mint egy tréning, nem osztunk meg tapasztalatot, mint egy mentor, és nem ásunk mélyre a múltban, mint a terápia. Hanem ránézünk, mi van most, és abból indulunk el. Építünk arra, amit hozol, de mindig előre nézünk.
Mindig azt használjuk, ami az adott helyzetben a legtöbbet ad. Eszköztárunk része az integrál coaching, a mediáció, a vizualizáció, a reflektív kérdezéstechnika és a 4R modell (Reflect. Reframe. Reveal.Realize), amely támogat abban, hogy megtaláljuk a lényeget, azt, ami valóban visz előre. Mindezt megoldásfókuszú szervezeti design szemlélet és húsz év vezetői, pénzügyi tapasztalat egészíti ki, ami segít rendszert látni abban is, ami a felszínen csak kuszaságnak tűnik.
Az eredmény? Tisztább döntések, gördülékenyebb együttműködés, elégedettebb kollégák – és közös értékteremtés egyéni, szervezeti és sőt akár társadalmi szinten.
A folyamat hossza mindig attól függ, hol tartasz, tartotok most és mi a cél. Rövid, fókuszált együttműködésekben dolgozunk, a kevesebb több elve szerint. Sok múlik azon is, mekkora a valódi elköteleződés. Ahhoz, hogy előre lépjünk, nem elég jelen lenni; fontos a mozdulni akarás. Egyénenként, csapatként, szervezetként.
Az alkalmak történhetnek személyesen vagy online – úgy, ahogy a résztvevőknek a legjobb.
A formát mindig a helyzethez igazítjuk. Lehet egyetlen alkalom – például mediáció vagy egy 18 perces flash coaching -, sorozatos ülések vagy egy komplexebb, hosszabb távú stratégiai kíséret is, ahol a módszerek összekapcsolódnak. Mindig azt vesszük elő, amire épp szükség van.
A stratégiai kíséret min. három hónapos időtartamtól indul, és igény szerint akár egy évig is tarthat. Ha szükséges, szakértő kollégák bevonásával (pl. co-mediáció) dolgozunk együtt.